Mészáros Hajnalka a Karancs Speciális Mentőszolgálat önkéntes tagjaként megyeszerte segít egyebek mellett a tűzesetek megfékezésben. Ugyanakkor véleménye szerint a lángokkal alkotni is lehet. Ennek ékes bizonyítéka a megannyi pirográfiával készült alkotása, amelyek közül egyet a közelmúltban épp egy jótékonysági kezdeményezéshez készített.
– Mikor lépett rá először az alkotás útjára?
– Iskolásként a füzeteim és könyveim szélét a rajzaim szegélyezték. Az első sikerélményeket az ezekért kapott piros pontok jelentették.
– Hogyan talált rá Magyargécre?
– A férjemet az Alföldön ismertem meg. Ő ebből a Nógrád megyei faluból származik, így miután összeházasodtunk, itt alakítottuk ki az otthonunkat is. ”
– Majd beállt a Karancs Speciális Mentőszolgálat önkéntesei közé.
– Lényegében ezt is a szerelmemnek köszönhetem, ő már korábban csatlakozott hozzájuk. Amíg a három gyermekünk kicsi volt, én csak annyit tapasztaltam a tevékenységükből, hogy jön a riasztás, ami miatt vonulniuk kell. Később, amikor a gyerekek nagyobbak lettek, a férjem már engem is hívott. Ezt az első esetet sosem felejtem el. Épp a házunk előtt égett a nádas, majd aznap még hét másik helyre vonultunk. Az utolsó helyszín ismét a mi falunkban volt. Mindez hozzávetőleg tíz éve történt. Mondhatni, ekkor történt a beavatásom, ami azóta is ehhez a speciális mentőszolgálathoz köt. Mások megsegítése a hitvallásom, legyen szó akár emberekről, akár állatokról.
– Milyen érdekes: hol oltja a tüzet, míg máskor alkot vele. Hogy is van ez?
– Úgy gondolom, a tűz bármire képes – a többi természeti jelenséghez hasonlóan – vagy alkot vagy rombol. A pirográfia nevű technikára 2020-ban bukkantam az interneten. Számomra a rajzolás jelentette az alapot, amelyhez ha visszatérek, mind a mai napig többnyire grafitceruzát vagy tollat használok. Elvétve festek is, de az igazat megvallva, a színek annyira nem vonzanak. A járványidőszak arra ösztönzött, hogy valami újdonságba is belefogjak. Eladóként dolgozom, így szinte folyamatosan emberek vesznek körül. Szükségem volt valamire, ami kimozdít kicsit a zsongásból, így megvettem az első készüléket, amit azonnal ki is próbáltam. Az alapokkal kapcsolatban néhány olyan embertől kértem tanácsot, akikről tudtam, hogy már évek óta foglalkoznak ezzel a módszerrel. A legtöbb tapasztalatot azonban a saját hibáimból és sikereimből okulva, a folyamatos gyakorlással szereztem.
– Mely témák állnak legközelebb a szívéhez?
– Mindig az, ami éppen jön, de kedvencem nincs. Régebben az autók álltak az érdeklődésem középpontjában, de a természet is bármikor képes ötletet adni. Van, amikor belső sugallat adja az ihletet, míg máskor egy külső hatás. Előfordult, hogy egy órát díszítettem és már csak néhány nap volt a leadásig, amikor megrekedtem az alkotás folyamatában. Csak ültem, hol elmerülve a gondolataimban, hol az interneten keresgélve. Végül megakadt a szemem egy megkapó képen, és az inspirációval teli pillanatot megragadva azonnal izzítottam is az eszközömet. Így készült el a lángokkal körülvett tűzoltót ábrázoló óra, amely azóta is a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat munkatársainak mutatja az időt. Ugyanakkor természetesen van néhány kép, amelyeket semmi pénzért sem adnék tovább. Ilyen például a gyermekeim arcképe, illetve egy K9-es bevetést megörökítő jelenet.
– A közelmúltban készített alkotása nemes célt szolgált. Honnan jött az ötlet?
– Egy masszőr ismerősöm egy táncegyüttes jótékonysági kezdeményezésében kívánt részt venni. Arra kért, hogy készítsek számára egy egyedi dobozt, amelyben a felajánlott összeget át tudja adni. Örömmel álltam rendelkezésére és vállaltam el a feladatot. A kívánságának megfelelően a kicsi ládika tetejére egy fotó alapján beleégettem a tánccsoport elhunyt tagjának alakját. A fadoboz így immár nem csupán az adományt őrzi, hanem az emlékeket is.
– A pirográfián túl egyéb művészeti ágakban is kipróbálja magát?
– Szeretem az erdőket, mezőket járni. Ilyenkor csak hallgatom a csöndet, kicsit kilépek a nyüzsgő világ forgatagából, kikapcsolódom és feltöltődök. Imádok fotózni, hiszen ezzel a tevékenységgel a természet alkotta csodákat megörökíthetem és megoszthatom másokkal, például a Nool.hu olvasóival is. Emellett, ha a körülmények engedik, a különböző riasztások alkalmával az eset helyszínén is fényképezőgépet ragadok, ekkor azonban a dokumentációs kötelesség teljesítése a cél.
– Hogyan tovább?
– Nagyon szeretném elmélyíteni az ismereteimet a fotózás terén. Én szeretek kiteljesedni abban, amibe belekezdek. Nem kapkodok bele semmibe, hanem végigcsinálom, még akkor is, ha csak egy hirtelen felindulástól vezérelve jött az ötlet. Ilyen volt például a pirográfia is. Annak ellenére, hogy nyilván a rajzolás terén is van még mit tanulnom, úgy éreztem, hogy kiégtem benne. Az újfajta technika volt az olaj a tűzre, amely ismét fel tudta lobbantani az alkotás iránti szenvedélyem. Talán éppen emiatt nem tervezek. Folyamatosan tanulok, és igyekszem kihozni a legtöbbet a jelen nyújtotta lehetőségekből.
Döntő élmény
Mészáros Hajnalka Makón született 1983. augusztus 14-én. Mind az általános, mind a középiskolát Hódmezővásárhelyen járta ki. Itt érettségizett, illetve itt ismerte meg férjét is. Húsz évvel ezelőtt költözött a Nógrád megyei Magyargécbe, ahol jelenleg is él férjével, illetve három – két fiú és egy lány – gyermekükkel.
Mészáros Hajnalka meghatározó élményeivel kapcsolatban elmondta: – Egyszer biciklivel tartottam haza az általános iskolából, amikor észrevettem, hogy egy idős néni elesik a kerékpárjával. – Azonnal megálltam segíteni, míg a körülöttünk lévő felnőttek tétován álltak, nem tettek semmit. Én gyerekfejjel kikaptam az egyik bámészkodó kezéből a telefont és tárcsáztam a segélyhívót. Szerencsére a mentők épp a közelben voltak. Később láttam a nénit, amint az unokájával sétáltak. Akkor éreztem, hogy ez az én utam – osztotta meg emlékét Mészáros Hajnalka. Hozzátette: szerinte ebbe a szemléletbe nem lehet belenőni, ehhez segítő szándékkal teli szívre van szükség. Éppen ezért büszke gyermekeire is, akik már fiatal koruk ellenére érdeklődést mutatnak a mentőszolgálat tevékenysége iránt.