Létrejön a Fogyasztóvédelmi Civil Fórum – Erősíti együttműködését a NGM a fogyasztóvédelmi egyesületekkel és a békéltető testületekkel

A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium a magyar családok védelme érdekében a fogyasztóvédelmi intézményrendszer minden szereplőjével aktív és konstruktív együttműködést folytat.

Fotó: kormany.hu

A tárca által összehívott szerdai egyeztetéseken mind a civil szervezetek képviselői, mind a békéltető testületek elnökei kifejezték elkötelezettségüket a fogyasztóvédelem további erősítése mellett, és új, konzultatív fórum létrehozásáról is döntöttek a felek.

A hazai intézményrendszerben a fogyasztóvédelemért felelős nemzetgazdasági tárca és a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok mellett a fogyasztóvédelmi egyesületek és a békéltető testületek is kiemelten fontos feladatokat látnak el. Ezért a Nemzetgazdasági Minisztériumban október 2-án lefolytatott egyeztetéseken a feladatok összehangolt végrehajtásában és még szorosabb együttműködésben állapodtak meg a szaktárca képviselői a fogyasztóvédelmi egyesületek, valamint a békéltető testületek vezetőivel.

A fogyasztóvédelmi egyesületek fontos szerepet játszanak a fogyasztói tudatosság növelésében. Ezért létrehozásra került a Fogyasztóvédelmi Civil Fórum, amely az aktuális fogyasztóvédelmi kérdéseket vitatja meg rendszeresen ülésezve, és tesz javaslatokat a fogyasztóvédelem hatékonyságának növelésére. Az együttműködés keretében – a folyamatos konzultáción túlmenően – a nemzetgazdasági tárca támogatja a civil szervezeteket az ingyenesen hívható telefonos ügyfélszolgálat fenntartásában és az iskolai tanulók fogyasztói tudatosságának növelésében, amelynek során az iskoláskorúak részére a civil szervezetekkel közös előadások lefolytatását is tervezi.

A fogyasztók és a vállalkozások közötti jogviták gyors, ingyenes és egyszerű rendezésére igénybe vehető békéltető testületek felett 2024. január 1-jétől a fogyasztóvédelemért felelős minisztérium szakmai irányítást lát el. Ennek keretében a regionálisan működő békéltető testületek egységes jogalkalmazása érdekében a szakmai egyeztetések folyamatosak a minisztérium és a testületek elnökei között. Az egyeztetésen a felek az aktuális témakörök megvitatásán túlmenően a békéltető testületek hatáskörének esetleges bővítésére és a testületek ismertségének növelésére vonatkozó lehetséges irányokat is áttekintették.

Gerlaki Bence gazdaságfejlesztési stratégiáért és kifektetésért, fogyasztóvédelemért, valamint kereskedelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „a kormányzat és a Nemzetgazdasági Minisztérium mindent megtesz a fogyasztói jogok érvényre juttatása és ezáltal a magyar családok védelme érdekében, e célból szorosan együttműködik a fogyasztóvédelmi intézményrendszer további szereplőivel és a jogsértések megelőzése érdekében kiemelt figyelmet fordít a fogyasztói tudatosság erősítésére”.

A Fogyasztóvédelmi Civil Fórum tagjai: Baranya Megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület, Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület, Digitális Közösségek Fejlesztéséért Egyesület, Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség, Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, FOK Fogyasztóvédők és Környezetvédők Egyesülete, Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület, Nimbusz Fogyasztóvédelmi Egyesület.

https://kormany.hu/hirek/letrejon-a-fogyasztovedelmi-civil-forum

Scroll to Top