Túra irányította a figyelmet a mellrákra Salgótarjánban

Csaknem százan csatlakoztak a napokban a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete figyelemfelkeltő gyalogos megmozdulásához. A mellrák elleni harc jegyében szervezett túra résztvevői egyben a Világ Gyalogló Hónap megmozdulás zászlaja alatt is felsorakoztak.

Fotó: nool.hu

„Gyalogolj velünk az egészségedért, mert minden lépés számít!” szlogennel szervezett figyelemfelkeltő gyalogtúrát a napokban a Magyar Rákellenes Liga (MRL) Salgótarjáni Alapszervezete. Az idei a hetedik olyan alkalom, amikor a közösség az emlőrák elleni harc hónapjában, azaz a Pink Októberben ilyen megmozdulást szervez a nógrádi vármegyeszékhelyen. A túra gyülekezőjének helyszínét az Eresztényi Látogatóközt jelentette, ahol a regisztrációt követően Kreicsi Mária, az MRL Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke ismertette az egybegyűltekkel a nap üzenetét, az esemény küldetését, a korai felismerés és a szűrővizsgálatokon való részvétel fontosságát, illetve a rendszeres mozgás prevenciós jelentőségét.

Portálunk érdeklődésére az alapszervezet vezetője kifejtette: a mellrák nem megelőzhető, hiszen nincs primer prevenció, azaz védőoltás. Ellenben az előfordulási gyakorisága a kockázati tényezők csökkentésével visszaszorítható. Hozzátette: a rendszeres testmozgás pedig az egyik legjobb megelőzési módszer, a prevenció egyik legjelentősebb alappillére.

A Világ Gyalogló kezdeményezéshez is kapcsolódott a túra

Kreicsi Mária azt is kiemelte, hogy a gyalogtúra kettős célt szolgált. Mint fogalmazott, egyfelől a Pink Októberhez kötődően ráirányították a figyelmet a mellrák elleni harc jelentőségére, valamint szolidaritásukat is kifejezték. Másfelől pedig a Világ Gyalogló Hónap kezdeményezéshez is csatlakoztak, és így mozgással tehettek a résztvevők az egészségükért, valamint azért, hogy a mindennapok során kikerülhetetlen, krónikus stresszt oldják.

A tiszta, erdei levegőn, csodás környezetben tartott túrához szép számmal csatlakoztak a mellrák elleni harc jelképét, azaz a rózsaszín szalagot viselő mozogni vágyók. A program során csaknem százan vágtak neki a kijelölt két útvonal valamelyikének. A rövidebb, két kilométeres táv az Eresztvényi Látogatóközponttól indult a Dornyay Turistaházat és a sípályát érintette, míg a hat kilométert jelentő utat választók a Salgó-nyergét is meghódították, majd onnan tértek vissza a mindkét szakasz úti célját jelentő látogatóközponthoz.

Közös teázás-sütizés követte a „mozgalmas” délelőttöt

Ez utóbbi távot a túrázók Félegyházi Éva vezetésével tehették meg, ugyanis a megmozduláshoz az általa vezetett Nordic Walking Szenior Klub Salgótarján is csatlakozott. Az edző tevékenységét, hitvallását korábban már portálunk is bemutatta. Az eseményen továbbá a Semmelweis Egyetem Kanizsai Dorottya Többcélú Szakképző Intézményének közel 20 diákja – az őket kísérő pedagógusokkal közösen – is részt vett.

A túra után a gyaloglást vállalók között pólókat sorsoltak ki, majd közös teázás-sütizés zárta a délelőttöt, amely során az MRL Salgótarjáni Alapszervezete figyelemfelkeltő túrájának résztvevői aktív mozgással, jó kedvvel „léptek” az egészségükért és tettek egy jó ügyért.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2024/10/tura-mellrak-elleni-harc-salgotarjan

Scroll to Top