Nagy-Vargha Zsófia: az önkénteskedés egy igazi közösségi élmény

Az önkénteskedés, a másokért vagy a közösségért végzett önkéntes munka igazi közösségi élmény, jó hatással van a lelki egészségre és erősítheti a kapcsolati tőkét is – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI-nek.

Fotó: kormany.hu

Nagy-Vargha Zsófia annak kapcsán beszélt erről, hogy idén is meghirdették a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű országos önkéntes ifjúsági akciót a katolikus, az evangélikus és a református egyház szervezésében. Idén már 8700-an regisztráltak és civil szervezetekkel összefogva vállaltak valamilyen munkát három napon át.

A program célja népszerűsíteni az önkéntes munkát a fiatalok körében, ezért négy egyetemen – a kecskemétin, a veszprémin, a győrin és a debrecenin – úgynevezett „Közös pont” irodákat nyitottak, ahol koordinátorok várják a hallgatók jelentkezését – mondta a helyettes államtitkár.

Magyarország jó helyen áll az önkéntesek arányát tekintve, „de van hova fejlődni”, azonban látható, ha baj van, gyorsan tudnak reagálni az emberek – emelte ki Nagy-Vargha Zsófia. Példaként említette a közelmúltbeli árvizet vagy azt, hogy mennyien segítettek az orosz-ukrán háború kitörésekor.

https://kormany.hu/hirek/nagy-vargha-zsofia-az-onkenteskedes-egy-igazi-kozossegi-elmeny

Scroll to Top