Salgótarján. Sorjáznak mostanság a városban a szomorú évfordulók. Mint Handó Péter Pál József író, szerkesztő – aki öt éve hunyt el – síremlékénél tartott megemlékezésen elmondta, Paróczai Gergely költő ötven, Szujó Zoltán harminc, Hibó Tamás huszonöt – mindketten grafikusművészek voltak – Szepesi József költő pedig tizenöt esztendővel ezelőtt távozott az élők sorából. Valamennyiükről hangzott el előadás a Lélekpendítők Társasága által szervezett s a Salgótarjáni Ifjúsági és Tanácsadó Iroda nagytermében – a falakon Hibó Tamás és Szujó Zoltán képeivel – tartott II. Pál József Konferencián, amely egy lírai blokkal kezdődött: Pál József, Paróczai Gergely és Szepesi József néhány versét Farkas Zoltán valamint Máté Krisztián, a Zenthe Ferenc Színház két színművésze tolmácsolta.
Farkas Zoltán (balra) és Máté Krisztián színművész versekkel illusztrálta
a II. Pál József Konferencián elhangzott néhány előadást
A megjelenteket Gyetvainé Szorcsik Angéla, a Lélekpendítők Társasága elnöke üdvözölte, ismertette a programot és megköszönte a rendezvény támogatását a Nemzeti Kulturális Alapnak, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft.-nek illetve az együttműködő partnereknek – a Balassi Bálint Asztaltársaságnak és a Pál József Alkotói Körnek – a segítséget. Elmondta: az a céljuk a konferenciával, hogy felszínre hozzák, megismertessék, népszerűsítsék a következő generációk körében a korábban élt alkotók szellemi örökségében rejlő értékeket s ily módon is ápolják a kulturális, művészeti hagyományokat. Salgótarján városa nevében Dániel Zoltán alpolgármester köszöntötte a konferenciát. Jelentőségét hangsúlyozva többek között az alábbiakat emelte ki „Pál József és alkotótársai befejezetlen soraiba keveredhetnek új toldalékok, amitől megváltozik értelmük, értelmezésük. Ami azonban változatlan: igazolást nyerhet, hogy irodalmi és művészeti életünk meghatározó alakjait – városunkban mindenképp – megbecsülés és szeretet övezi… A köztünk élt íróink, költőink és képzőművészeink alkotópályájának, munkásságának felidézése – vállalva ezt az elfogultságot – büszkévé tehet mindannyiunkat. Ahogy egy esztéta fogalmazott: A megismételhetetlen élet adományának szépsége alappillére életművüknek….”
Bódi Tóth Elemér költő, lapunk egykori kulturális rovatvezetője
Szujó Zoltán grafikusművész munkásságát elemezte
Az első előadás nem illeszkedett szorosan a következők sorába, mert jóval korábbi korról és személyről, nevezetesen Severini Jánosról szólt. Lengyel Réka, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Irodalomtörténet Intézetének tudományos munkatársa a háromszáz évvel ezelőtt, 1716-ban született felvidéki pedagógus, író – amelyet „egy nemzetek feletti nyelven”, latinul írt – munkásságát mutatta be. Kovács Anna irodalmi muzeológus előadásában – amely a „Lokális és globális irodalmi élet az 1960-as években Salgótarján viszonylatában” címe viselte – elsősorban Balázs János festőművész, költő felmérhetetlen értékű örökségéről beszélt. Miközben a háttérvetítésen sorra jelentek meg az összetéveszthetetelen motívumokra épülő, egyedien sajátos hangulatú, színvilágú képek, a szöveg elsősorban azt bizonyította, hogy az iskolázatlan, puritán életvitelű, következetesen etikus magatartású Balázs János tollforgatóként is maradandót alkotott s életműve része kell, hogy legyen a XX. századi magyar irodalomtörténetnek. Jelen sorok írója Paróczai Gergely (1936-1966) Szegeden indult és Salgótarjánban is folytatódott lírai – rövid élete miatt torzóban maradt – munkásságára, a megyei lapban és a Palócföldben publikált verseire, pedagógusi, emberi értékeire irányította a figyelmet. Handó Péter író, a konferencia egyik szervező személyisége a rendszerváltás évtizedében létrejött irodalmi és művészeti csoportosulás előzményeiről, céljairól, törekvéseiről, kiemelten az 1988/89-ben létrehozott mindmáig eredményesen működő Balassi Bálint Asztaltársaság tevékenységéről mondta el gondolatait.
Bódi Tóth Elemér költő, a Nógrád Megyei Hírlap kulturális rovatának egykori vezetője Szujó Zoltán grafikusművésszel kapcsolatos emlékeit elevenítette fel. A modern Salgótarján születésének, megerősödésének egy emberöltővel ezelőtti évtizedeiben élt alkotó kétségkívül az akkori művészeti élet egyik figyelemre méltó egyénisége volt, aki főként a nehéz sorsú, lecsúszott egzisztenciájú, esélytelen sorsú embereket, a köztük lévő viszonyokat, az épülő, szépülő város mögötti világot emelte be a képzőművészetbe. Lényegében az utóbbit kérdéskörre koncentrált a markánsan fogalmazó, Hibó Tamás grafikusművész is, akiről Földi Péter Kossuth-díjas festőművész beszélt. A pályatárs mély empátiával egyszersmind szakmai hozzáértéssel elemezte a hetvenes-nyolcvanas évtized sajátosságait, mondhatni visszásságait kivételes tehetséggel, egyedi módon ábrázoló, fájdalmat, a bölcsességet, démoniságot és drámaiságot egyaránt sugárzó, erősen metaforisztikus alkotásainak értékeit. Földi Péter számára Hibó Tamás művészete az igazmondása szinonímája.
A konferencia következő blokkja – három előadása – a Balázs Jánoshoz hasonló élettérben felnőtt, a Pécskő utcai cigányhegy másik reprezentánsával, Szepesi József költővel foglalkozott más-más nézőpontból közelítve a témát. Botos Zoltán festőművész az irodalmi, később újságírói pályafutás kezdeteit, kettőjük gyermekkorban fogant szoros barátságára alapozva mutatta be. A Dukay Nagy Ádám – aki maga is költő, a Palócföld korábbi munkatársa, szerkesztője – főként esztétikai szempontok alapján értékelte Szepesi József líráját, a sorstársak, a kisemberek érdekében kifejtett publicisztikai munkásságát. Hasonló szellemben emlékezett meg pályatársáról Madár János, igyekezvén elhelyezni Szepesi József szellemi hagyatékát a magyar irodalom egészében. Szorgalmazta, hogy kiadatlan versei, írásai – másokhoz hasonlóan – kerüljenek a nyilvánosság elé s ezáltal is nagyobb megbecsülésben, elismerésben legyen részük. Az előadások végeztével a jelenlévők megnézhettek egy néhány perces, 1992-ben készült filmet – amelyet Czene Gyula bocsájtott a szervezők rendelkezésére – Pál Józsefről, amint egy gyermektáborban a magyar irodalom nógrádi klasszikusairól, értékeiről „mesélt” a rá jellemző alapos tudással, szabatos fogalmazásban.
A hagyomány- és értékőrző konferencia könyvbemutatóval ért véget. Ugyanis erre az alkalomra jelent meg „A palóc mentor” című emlékkötet, amely – Handó Péter és Molnár Edina szerkesztésében – az elmúlt évi I. Pál József Konferencia előadásait tartalmazza, kiegészítve néhány visszaemlékező írással és Pál József műveiről megjelent kritikákkal. A Lélekpendítők Társasága által kiadott könyv – amely egy sorozatot hivatott elindítani – megjelentetését a Nemzeti Kulturális Alap és a Rím Kiadó támogatta. A borító Pál Erzsébet fotója felhasználásával készült. A kiadványnak várhatón Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban és Magyar Írószövetségben is lesz bemutatója.
Csongrády Béla
(Forrás: www.nhc24.hu)