Vitéz Oravecz Zoltán (balra) és vitéz Horváth Csaba
leplezte le az emlékművet
Fotó: Hüvösi Csaba
A határőrség és Karancsberény élete már réges-régen összefonódott. Történetét talán 1920-szal kezdhetnénk, amikor is a trianoni békediktátum aláírásával a település a vármegye közepéről az ország szélére került. Idén tíz éve, hogy 2007-ben megszüntették a szervezetet. Ennek alkalmából a Kopóbérci Palócok Hagyományőrző és Kulturális Egyesület a Vitézi Renddel közösen úgy döntött, hogy emlékművet állít a község volt laktanya udvarán. A rendezvényen megemlékező beszédet mondott Éll Zoltán határőr ezredes, valamint vitéz Horváth Csaba, a Vitézi Rend országos törzskapitánya. Ezt követően leleplezték az alkotást, amelyet Krizsán Zoltán plébános fel is szentelt. Az esemény ünnepélyes része koszorúzással zárult.
Karancsberény. Az épület – amelynek udvarán múlt szombat óta már az újonnan elkészült, és megáldott emlékmű áll – a 1920-30-as években Légrádi földesúr tulajdonába tartozott. Fia, Légrádi Ferenc a Horthy-korszakban tüzér hadnagyként szolgált, akit 1938 után a Gácsi-határt biztosító őrs parancsnokságával bíztak meg. A falu szülöttje volt vitéz Rácz Pál, aki 1935-ben a budapesti határőr ezred 1. zászlóaljához vonult be, amely akkoriban Salgótarjánban állomásozott. Miután a háború véget ért, az objektum árván maradt, majd kisebb átalakítások után határőr laktanya lett belőle. Sok fiatal sorkatona teljesített ott szolgálatot, többük Karancsberényben talált rá élete párjára és nősült is oda.
Ezen rövid visszatekintést követően Éll Zoltán mondta el az alkalomra szánt gondolatait. Részletesen beszámolt a határőrség történelméről, Szent László uralkodásának idejétől egészen napjainkig.
Kiemelte, nagy királyunkról mindenképpen szólni kell, hiszen 2017 az ő emlékéve. A határőrség, illetve az azt megelőző magyar határvadász honvéd kötelékek védőszentje is ő volt. Jelentősen megerősítette az ország védelmét, és kiterjesztette a határvonalakat.
Hangsúlyozta, a karancsberényi volt laktanya épülete, és környéke történelmi hely, annál is inkább, mert jelentős katonai tevékenység folyt a helyszínen.
Megemlítette, a világháborúk következtében a falut is sok veszteség érte – az elsőben húszan, a másodikban pedig tizenöten vesztették életüket.
Ezen szavak elhangzása után vitéz Horváth Csaba tartotta meg ünnepi beszédét, amelyben legfőképpen azokról a határőrökről szólt, akik egyedül, vagy párosával járták az erdőket.
Visszaemlékezett azon korszakra, amikor eljött a sorozás ideje, és külön válogatták a szolgálatot teljesítőket. Egyrészt megbízhatóság, másfelől pedig állóképesség szempontjából.
Zárásként elmondta: sokaknak meggyőződése, hogy jelen korunkban is szükség van a határőrségre, illetve az ő gondolkodásukra. Napjainkban éppen azt éljük, hogy mindenhonnan érkeznek olyan emberek hazánkba is, akiket nem szeretnénk magunk között tudni.
Végezetül pedig a szervezet azon tagjainak emléke előtt hajtott fejet, akik szolgálatuk teljesítése közben vesztették életüket.
Mindezek után vitéz Horváth Csaba, valamint vitéz Oravecz Zoltán, a Kopóbérci Palócok Hagyományőrző és Kulturális Egyesület elnöke leleplezte az emlékművet, amelyet Krizsán Zoltán plébános meg is áldott.
A rendezvény egyik legszebb, legmeghatóbb része után a karancsberényi Szivárvány népdalkör katonadalokból összeállított „csokrát” hallgathatták meg a jelenlévők. Az esemény ünnepélyes része koszorúzással zárult. A nap azonban ezzel még nem ért véget, a program tovább folytatódott a művelődési házban. Az érdeklődők a „Határőrség relikviáiból” című tárlatot is megtekinthették, a későbbiekben pedig egy nosztalgiaesten kapcsolódhattak ki a helyszínre látogatók.
Gerhát Karina
(Forrás: www.nhc24.hu)