Különböző programokkal, foglalkozásokkal és adományokkal is segítik a nehéz helyzetben élő családok felzárkózását Ságújfaluban és Szalmatercsen a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány munkatársai.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó települések programját szűkebb hazánk két községében, Ságújfaluban és Szalmatercsen a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány koordinálja. Annak keretében számos kezdeményezéssel igyekeznek segíteni a hátrányos helyzetű családokat.
– Ságújfaluban az óvodás és az iskolás gyermekeknek két napon keresztül szerveztünk szemészeti szűrést. Térítésmentesen juthatnak szemüveghez azok, akiknek ez indokolt, illetve a keretet is maguk választhatják ki – tájékoztatott honlapján az alapítvány.
Hozzátették: szintén térítési díj nélkül használhatják a jelenlétponton működő automata mosógépet azok, akiknek otthon nincs arra lehetőségük, csupán időpont egyeztetés szükség hozzá.
Népszerűek a helyiek körében a rendszeres foglalkozások is, a társasjáték- és a kismamaklub, valamint a bütykölde programjait is sokan látogatják. A csemeték a tanulókörben délutánonként együtt készülnek a másnapi órákra, a kisgyermekes családoknak pedig fejlesztőjátékokat, játszószőnyeget, továbbá babakocsit is juttat az alapítvány.