CIVIL INFO – NEA 2025 TÁJÉKOZTATÓ SALGÓTARJÁNBAN – FÓKUSZBAN A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA

2024. november 26-án Salgótarján adott otthont a „CIVIL INFO – NEA 2025” országos tájékoztató rendezvénynek, amelynek célja a civil szféra számára aktuális információk, támogatási lehetőségek és jogi keretek bemutatása volt.

Fotó: infonograd.hu

A Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központban működő „Háztartások Foglalkoztatásáért” Alapítvány szervezésében megvalósult esemény kiemelt figyelmet kapott mind a helyi, mind az országos civil közösségek részéről.

A rendezvényt a Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának dísztermében tartották, ahol a résztvevők 17 órától szakmai előadásokon és tájékoztatókon vehettek részt.

A PROGRAM MENETE ÉS ELŐADÓK
A rendezvényt Kreicsi Bálint Salgótarján MJV polgármestere nyitotta meg. Beszédében a civil szervezetek társadalmi stabilitásban betöltött szerepét hangsúlyozta:

„Azt gondolom, hogy egy nagyon jó eseménynek a kezdetén vagyunk a mai, hiszen ez a NEA Roadshow a civilekről és a civil megnyilvánulásról szól. És hogy miért is olyan fontos ez nekünk? Én azt gondolom, hogy a stabilitás mindig egy hármas lábon tud állni.

És ha ezt a stabilitást nézzük, nézzük az állam szerepét ezekben az esetekben, nézzük a cégek szerepét, amit ezekben az esetekben is nézünk, a civilek szerepét, és akkor tud igazán stabil lenni egy közösség és egy társadalom, egy nemzet, ha mind a három rész egyaránt erős tud lenni.”

Ezt követően Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke szólalt fel. Rámutatott arra, hogy a civil világ támogatása a helyi identitás és életminőség erősítésének elengedhetetlen eleme:

„Annyira fontosnak tartom ezt, hogy a megyei önkormányzat, illetve az identitáserősítés egy fontos szelete a civil világnak a támogatása.

Az, hölgyeim és uraim, hogy a fiataljaink Nógrádban találnak-e boldogulást, hogy itt tudnak-e munkát találni és komfortos életteret maguknak, az igen sokban függ attól, hogy jól érzik-e itt magukat ebben a megyében.”

A rendezvény szakmai szakaszának csúcspontját Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár előadása jelentette, amelyben részletes tájékoztatást adott a NEA 2025-ös pályázati lehetőségeiről. Beszédében kiemelte:

„November 14-én meghirdettük az egyszerűsített pályázati lehetőségeket, amelyekre december 13-ig lehet jelentkezni. Az összevont pályázatokra december 12-ig nyújthatók be a kérelmek.

Ez egy szűk egy hónapos időkeretet jelent, így arra kérem a civileket, hogy kezdjék meg a felkészülést és az elektronikus pályázati anyagok összeállítását. Az elektronikus benyújtás egyszerűsítése érdekében minden információ és segítség elérhető a vonatkozó felületeken.”

A szakmai tájékoztató előadást Furka Ágnes, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának osztályvezetője tartotta. Részletesen ismertette a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2025. évi összevont és egyszerűsített pályázati kiírásait, különös figyelmet fordítva az adminisztráció egyszerűsítésére és az elszámolási szabályokra.

A CIVIL SZEKTOR SZEREPE ÉS TÁMOGATÁSA
Az esemény kiváló lehetőséget biztosított a Nógrád vármegyei és országos civil közösségek számára, hogy első kézből értesüljenek a támogatási lehetőségekről és a szektor működését érintő szabályozásokról. A résztvevők hangsúlyozták, hogy az ilyen rendezvények erősítik a civil szféra és a döntéshozók közötti párbeszédet, és hozzájárulnak a közösségek hosszú távú fejlődéséhez.

A „CIVIL INFO – NEA 2025” tájékoztató program egyértelmű üzenete, hogy a civil szervezetek támogatása nemcsak a helyi társadalmak fejlődésének, hanem a szélesebb közösségi összefogásnak is alapvető pillére.

Az esemény méltó példája volt annak, hogy a civil és állami szféra közötti partnerség folyamatosan erősödik, ami a közös célok eléréséhez nélkülözhetetlen.

https://www.infonograd.hu/hirek/olvas/civil-info-nea-2025-tajekoztato-salgotarjanban-2024-11-26-205900

Scroll to Top