Civil mozaik: önkéntesség világában kalandoztak a fiatalok

Immár harmadik alkalommal hívta közös játékra a fiatalokat a Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A pénteken megrendezett Civil mozaik elnevezésű vidám délelőttön a szervezetek munkájával ismerkedhettek a diákok.

Fotó: nool.hu

Színes forgatag fogadta Salgótarjánban, a Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központban és a Pegazus Természettudományi Élményközpontban pénteken a fiatalokat. Az immár hagyományos, harmadik alakommal megrendezett Civil mozaik elnevezésű programot azzal a céllal hívták életre, hogy a térségben működő civil szervezeteket, az általuk végzett tevékenységet megismertessék és népszerűsítsék a fiatalok körében.

Közel száz diák „rakta össze” a civil mozaikot

– Az alapítványoknak és egyesületeknek fontos szerepe van Salgótarján életében. Az október elsejétől regnáló önkormányzat éppen ezért együttműködésre törekszik a civilekkel, szándékunk szerint bevonjuk őket a közös munkába – fogalmazott köszöntőjében Tolnai Sándor, a város új alpolgármestere. 

Idén is azzal a céllal rendezték meg a színes programot, hogy a fiatalok megismerjék a környezetükben tevékenykedő civil szervezeteket, ezáltal kedvet kapjanak ahhoz, hogy önkéntesként egy-egy jó ügy mellé álljanak. 

Vadasi Zsuzsanna, a civil központ munkatársa portálunknak elárulta, hogy erre játékos feladatmegoldás során volt lehetősége a közel száz, a város általános és középiskolájából érkező tanulónak, akik öt fős csapatokban teljesítették a 12 állomásból álló pályát. Azokon a Salgótarjáni Civil Kerekasztal 15 szervezete várta különböző feladatokkal a résztevőket.  

Idén egy különleges újdonsággal is készültek. A Kulturális Információs és Tanácsadó Egyesület egy fotóautomatát biztosított a rendezvény idejére, ami előtt a csapatok jobbnál jobb fényképeket készíthettek emlékül. A program végén a leggyorsabban teljesítő négy társaság különdíjat kapott, de senki sem tért haza üres kézzel, mindenki kapott ajándékot. 

Lángost és teát kínáltak jó szívvel

A jó hangulatú programon az Ezerszín, Ezernyi Szív Egyesület tagjai lángossal és teával kínálták a résztvevőket. Danyi Erika, az egyesület elnöke portálunknak elmondta, hogy nagy örömmel tesznek eleget minden felkérésnek, és szívesen főznek a társszervezetek programjain. Emellett az adománygyűjtésből és azok szétosztásából is kiveszik részüket. A szervezet soraiban sok a fiatal, és bárhol fordulnak meg, mindig szívesen segítik munkájukat a fiatal önkéntesek. Ez talán annak köszönhető, hogy a csapat tagjai szívesen töltik együtt idejüket, mindig jó hangulatban végzik a dolgukat. A hozzájuk csatlakozó fiataloknak is mindig adnak feladatot, így érzik, hogy munkájukkal ők is a jó ügyet segítik.

Videó link: https://videa.hu/videok/nool/hirek-politika/civil-mozaik-onkentesseg-vilagaban-kalandoztak-video-FnoVINwCUzGeQvcz?start=3.410592

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2024/10/civil-mozaik-onkentesseg-fiatalok-salgotarjan

Scroll to Top