Éltetik Nógrád hagyományait, kulturális és szellemi értékeit

Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – felidézünk néhány olyan kezdeményezést, akciót, programot, amelyben mintegy főszerepet vállalt a Hagyományőrző Civil Társaság. Programjaikkal éltetik Nógrád hagyományait, kulturális és szellemi értékeit.

Fotó:nool.hu

Nógrádi hagyományok, értékek őrzői

Sokat tettek például azért, hogy népszerűsítsék azt csak szűkben körben ismert tényt, hogy Zenthe Ferenc színművész mellett a szintén Kossuth-díjas Komlóssy Erzsébet is Salgóbánya szülötte. 1933. július 9-én e kis bányásztelepülésen látta meg a napvilágot. 2022-ben ezen a napon színvonalas hangversenyt rendeztek a művésznő egykori lakóhelyén, a manapság Geocsodák Házának nevezett intézményben, tavaly pedig – születése 90. évfordulóján – azt is sikerült elérniük, hogy – támogatás, összefogás révén – emléktábla kerüljön ezen épület külső falára. 

Az ugyancsak operaénekes Kukely Júliáról születésének 70. évfordulóján a sámsonházai evangélikus templomban emlékeztek meg. Szintén sikeresnek bizonyultak Radnai György – aki szintén jeles operaházi énekművész volt – szülőfalujához, Szurdokpüspökihöz fűződő emlékeinek megőrzése érdekében tett erőfeszítések. Szécsény Város Önkormányzata emléktáblát avatott a városhoz kötődött Arnold Schönberg világhírű zeneszerző tiszteletére és zeneiskolában termet neveztek el róla. Balassagyarmaton szintén egy énekes színművészre, Gábor Józsefre emlékeztek. 

Emlékeznek nógrádi származású, elismert emberekre

Nemrégiben a szlovákiai Videfalván és Losoncon emlékeztek Kubinyi Ágostonról. A közelmúltban a zagyvapálfalvai gyökerű Bódi József operaénekes alakját, pályáját Salgótarjánban, a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolában idézték meg. Természetes, hogy más művészeti ágak, tudományterületek képviselőiről – például a nógrádmegyeri születésű Szerémy Zoltán színművészről, a Vígszínház egyik alapítójáról – való megemlékezés is részese volt a társaság programjának. A minap a szlovákai Videfalván és Losoncon tisztelték meg Kubinyi Ágoston (1799-1873) művelődésszervező, múzeumigazgató munkásságát. Külön feldolgozást igényelne a tavalyi Petőfi-emlékévvel és egyáltalán a költő Nógrádhoz fúződő sokszínű kapcsolatrendszerével kapcsolatos eseményekre való méltó emlékezéssorozat összefoglalása. Itt is kiemelendő viszont, hogy a megkeresett települések vezetői, intézményei, szervezetei a legtöbb esetben szívesen és támogatóan fogadták a hagyományőrzők által megfogalmazott javaslatokat, kéréseket.

Számos elképzelésük van

A társaságnak a továbbiakra vonatkozóan is számos terve, elképzelése van. Legközelebb – nyilván a helybéliekkel egyeztetve és velük szoros együttműködésben – Magyar Ferenc katolikus újságíró (1916-2000) tiszteletére rendeznek emléknapot szülőhelyén, a Losonchoz közeli Ipolygalsán, szlovák nevén Holison július 13-án, szombaton. A helyi kápolnában 10 órakor édesapja lelki üdvéért Magyar Gergely ferences szerzetes pasaréti plébános mutat be szentmisét. Énekszámokkal is készülnek a Szűzanya, a szép templom patrónája köszöntésére. A megemlékezés a helyi közösségi házban folytatódik, ahol – a fő szervezők: Magyar Ferenc hozzátartozó, Fábián Péter plébános, valamint dr. Sándor Ottó közreműködésével – dr. Magyar Balázs, a szellemi hagyaték örököse idézi fel az apa életúját. Ugyancsak júliusban, 23-án kedden egynapos program keretében kirándul a társaság Szepességbe, dr. Förster Kálmán (1885 Szepesolaszi – 1971 Zirc) Salgótarján első polgármestere szülőföldjére.

https://www.nool.hu/helyi-kultura/2024/06/eltetik-nograd-hagyomanyait-kulturalis-es-szellemi-ertekeit

Scroll to Top