A fogyatékkal élő gyerekeknek alig van esélyük rá, hogy örökbefogadják őket. 2014-ben mindössze heten találtak így otthonra. Nevelőszülőkhöz ennél ugyan többen kerülnek, de az állam semmi plusz támogatást nem ad a feladatot magukra vállalóknak. Egy civil szervezet két éve próbál tenni azért, hogy minél több fogyatékkal élő gyerek nőhessen fel családban.
Bár évente átlagosan 800 örökbefogadás történik, ebből csupán tíz fogyatékos gyerek kerül családba. Ez a szám borzasztóan kevés, ráadásul pont a súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermekek kerülnek a szociális ellátó rendszer intézményeibe, ahol ugyan ápolják őket, de nem kapják meg a személyes kötődésre lehetőséget adó, családszerű közeget, illetve nem jutnak be az oktatási intézményekbe sem. Ezért is indította el két éve a KézenFogva Alapítvány Otthont mindenkinek! című programját.
Céljuk az volt, hogy olyan módszereket mutassak be, tanítsanak meg, amik támogatják a fogyatékos gyerekeket nevelő vérszerinti, örökbefogadó és nevelőszülőket, hogy minél több ilyen gyerek nőhessen fel családban. Az alapítvány munkatársai és a programhoz csatlakozott szakemberek hosszú hónapokon át foglalkoztak a fogyatékkal élő gyereket vállaló nevelőszülőkkel, a vér szerinti családokkal, de az óvodákban és iskolákban dolgozó pedagógusokat is felkészítették rá, hogyan kell integrálni a közösségbe például egy Down-szindrómás kisfiút.
A családterápia volt például az egyik fontos eleme a programnak. Ez tipikusan egy olyan dolog, amire nagy szükségük lenne a fogyatékkal élő gyereket nevelő családoknak, de általában nincs rá pénzük. Az alapítvány az elmúlt hónapokban hét családdal is foglalkozott. Köztük egy fiatal házaspárral, akinek a legkisebb gyereke Down-szindrómával született. Nekik óriási probléma volt kitalálni, hogyan tudnak egészséges gyerekeikkel együtt továbbra is nagycsaládként működni. A terápia egy másik résztvevője egy válása után értelmi sérült gyerekével egyedül maradó nő volt. A fia befejezte a szakiskolát, és ott állt tele frusztrációval és szorongással a jövő miatt, az anya pedig nem tudta ezt egyedül kezelni.
A jövő kilátástalansága minden fogyatékkal élőt érint, nem csak azt, aki nem családban nevelkedik. A felnőttkort elérve gyakorlatilag nem tudnak hová mozdulni: munkát nem találnak, és emberi életet biztosító bentlakásos intézetből vagy a támogatott lakhatási formából is borzasztóan kevés van – hangzott el szinte minden felszólalótól. A programnak fontos részét adták azok az esetmegbeszélések, amiken a nevelőszülők elmondhatták, hogy milyen félelmeik vannak, milyen nehézségekkel találják szembe magukat a fogyatékkal élő gyerek nevelése közben. Az egyik visszatérő probléma az volt, hogy tartottak a jövőtől: mi lesz a gyerekkel, hogyan lesznek képesek elszakadni egymástól, fogják-e szeretni, hogyan bánnak majd vele, ha bekerül például egy szociális otthonba?
Nevelőszülőből egyre kevesebb van, társadalmi elismertségük alacsony, gyakran találkoznak előítéletekkel, mégis vannak, akik vállalják, hogy fogyatékkal élő gyereket vesznek magukhoz. Ez a fogyatékosság a legtöbbször valamilyen mozgásszervi eredetű.
“Óriási feladatot vállalnak magukra, elég ha csak elképzelünk egy reggeli indulást: a reggeliztetéssel, öltöztetéssel, iskolába, óvodába szállítással. Ráadásul, ők semmivel sem tudnak többet a fogyatékkal élő gyerekek ellátásáról, mint az egészséges gyereket nevelők, a képzésükben ez a téma ugyanis nem jelenik meg” – mondta az egyik nevelőszülői tanácsadó.
Az örökbefogadás folyamata ma jellemzően azt jelenti, hogy gyermektelen, heteroszexuális, házasságban élő párok, akik nem élnek fogyatékossággal, szeretnének örökbefogadni olyan gyereket, aki szintén nem él semmilyen fogyatékossággal.
Ezek után nem meglepő, hogy 2009-ben mindössze négy, 2014-ben pedig hét fogyatékkal élő gyereket fogadtak örökbe – mondta a konferencián Horváth Péter szaktanár, aki a témában végzett kutatást.
Anikó és férje egyike azoknak a keveseknek, akik vállalták, hogy felnevelnek egy fogyatékkal élő gyereket
Horváth szerint lélektanilag jól elkülöníthető, ha valaki választja a fogyatékkal élő gyereket, vagy ilyen gyereke születik. Mivel előbbi egy tudatos döntés, nincs a szülőkben elutasítás a gyerek iránt, csak elfogadás. A testvérek is jól reagálnak az új testvérre, nem ritka, hogy felnőve ők maguk is valamilyen segítő szakmát választanak, vagy örökbefogadók lesznek.
Szerző PRÓKAI ESZTER
Forrás: abcug.hu
(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)