Idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete. Török Jánossal, az egyesület elnökével egyebek mellett arról beszélgettünk, mely sikerekre a legbüszkébbek az elmúlt húsz évben, s milyen tervekkel mennek előre.
– Mikor hozták létre az egyesületet?
– A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület szervezett egy bemutatkozó rendezvényt tárgyalkotó művészek számára Diósgyőrben, ahová Molnárné Forray Marianna, a szervezet elnöke Palócföldről több alkotót, köztük engem is meghívott. Tulajdonképpen itt fogalmazódott meg bennünk, nógrádi alkotókban, hogy létre kellene hozni egy közösséget azért, hogy megismerjük egymást. Végül 2002-ben megalakult a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete. Mindez pedig segített abban, hogy a népi tárgyalkotó tevékenységet széles körben megőrizzük, fenntartsuk, valamint bemutassuk a múlt értékeit a következő generációk számára. Emellett az egyesület létrejöttével lehetőségünk nyílt a bemutatkozásra és az elismerésre egyaránt.
– Hogyan alakult a szervezet taglétszáma az évek alatt?
– Az egyesületet a kezdetekkor tíz fővel alapítottuk Balassagyarmaton. Ezt követően pedig lehetőségünk nyílt arra, hogy országos szinten különböző pályázatokon vehessünk részt. Ezáltal egyre többen ismertek meg minket és olyanok csatlakoztak hozzánk, akik láttak fantáziát e közösséghez való tartozásban. Innentől kezdve gyakorlatilag teljesen kiléptünk Nógrád vármegyéből, és van már tagunk például Gyöngyösről és Budapestről is. Sőt, 2003-ban csatlakoztak hozzánk szlovákiai tagok is. A nemzetközi nyitás során pedig lengyel és horvát alkotók barátságára is szert tettünk. Mindezeknek köszönhetően hatvan főre nőtt a taglétszámunk. Az új tagok pedig nagyon aktívak és motiváltak, aminek nagyon örülünk.
– Milyen mesterségeket végeznek az egyesület tagjai?
– Népi tárgyalkotó tevékenységet folytatunk, ami azt jelenti, hogy hagyományos technikákkal és a természetes alapanyagokkal dolgozunk. Tulajdonképpen ezáltal megpróbáljuk a paraszti népi kultúra tárgyait a XXI. századi használatra adaptálni. Ennek megfelelően van köztünk fafaragó, díszműkovács, kosárfonó, csipkeverő, fazekas, gyékényfonó, népi játszóházvezető és rendezvényszervező, viseletkészítő, etnográfus, hímző, kabakfaragó, bútorfestő, szövő, mézes kalácskészítő, sőt tojáspatkolónk is van. Utóbbi tevékenységet már csak alig néhányan végzik az országban.
– Milyen sikereket értek el az elmúlt húsz év alatt?
– Egyrészt leginkább pályázatok által biztosítjuk az egyesület működését, amelyeken sokszor szerepeltünk sikeresen az elmúlt években. Másrészt számos elismerést is begyűjtöttek a tagjaink a két évtized alatt. A népművészet mestere cím a legrangosabb tárgyalkotó kitüntetés, amellyel hárman is rendelkeznek. Népi iparművész elismerésben tizennégy fő részesült eddig. Továbbá számos Mesterremek díjas alkotónk van. A Pro Cultura Hungarica-díjat két határon túli alkotónk ítélték oda. Egy-egy személy kiérdemelte a Kapoli Antal-díjat, a Király Zsiga-díjat és a Hagyományőrző elismerést, valamint a Martin György-díjat. Hárman átvehették a Magyar Bronz Érdemkeresztet is. Mint szervezet a Mesterségek Ünnepén 18. alkalommal vettünk részt az idén, mivel tagjai vagyunk a Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ). A NESZ korábban az Év Műhelye Díjjal is kitüntetett minket, valamint a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata elismerő oklevélben részesített. Fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának két köztestületi tagja szintén az egyesületünket erősíti.
Mi a legkedvesebb emléke?
– Nagyon gyorsan eltelt ez a húsz év, és végül is minden pillanatnak csak örülni lehet. Úgy gondolom, hogy az évek alatt olyan emberek csatlakoztak ehhez a közösséghez, akik valami reményt, továbblépési lehetőséget is láttak benne. Mivel az egész országból és a határon túlról is vannak tagjaink, azt hiszem, hogy az önmagáért beszél.
– Hogyan ünnepelték meg ezt a jeles évfordulót?
– Nagyon szerettünk volna Balassagyarmaton rendezni egy ünnepséget, azonban ezt végül nem sikerült megvalósítani. Majd úgy alakult, hogy Losoncon a Nógrádi Múzeum és Galériában rendeztünk egy tárgyalkotó kiállítást, ami fantasztikusan sikerült. Továbbá Szécsényben megtartottuk az ünnepi közgyűlésünket.
– Mennyire fontos az egyesület számára, hogy fiatalok is csatlakozzanak?
– A népművészet területén sokan el vannak keseredve, ugyanis csak kevés vagy alig van utánpótlás a népi mesterségek területén. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy megismertessük a mesterségeket a gyermekekkel, ezért az egyesületünk szervez például gyermektáborokat, akár nemzetközieket is más határon túli szervezetekkel összefogva. Azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy szükség van egy bizonyos életkorra ahhoz, hogy az adott tevékenységet egy fiatal szívvel-lélekkel szinte hivatásszerűen végezze. Nyilván megélhetési szempontból nagyon nehéz helyzetben vannak. Emiatt fontos lenne, hogy más külföldi országokhoz hasonlóan hazánkban is megnyíljon számukra a tevékenységüket támogató források. Addig sajnos nehéz elképzelni, hogy egy fiatal ilyen életutat tűzzön ki magának.
– Mik a terveik?
– Finoman fogalmazva a következő húsz évre tervezünk. Remélhetőleg jó egészségben és további örömökben fog eltelni a következő húsz év is. Részt vettünk a vármegyenapon, de meghívást kaptunk Kisgyőrbe, a fából faragott falu napjára, illetve szeptember végén Rozsnyóra a Nemzetközi Csipkekonferencia és kiállításra is megyünk. Ezt követően október közepén megrendezzük a XVII. Nemzetközi Csipkekonferenciát és kiállítást.