Karácsonyi programmal várta a csécseieket a helyi egyesület

A községben 2008-óta működik a Csécse Településért Egyesület, azóta minden évben betlehemet állítanak és karácsonyi ünnepséget rendeznek a tagok. Nincs ez másként idén sem, a Jézus születését bemutató alkotás már hetek óta áll a falu központjában, szombaton délután pedig ünnepre hangoló programokkal várták a helyieket.

candle, flame, winter

Kinyitották a soron következő, a szervezet által feldíszített adventi ablakot, megszentelték a betlehemet és meggyújtották a negyedik gyertyát a különleges adventi koszorún, amelynek alapját egy helyi fafaragó által készített alkotás adja. A programok a művelődési házban folytatódtak, ahol a Csécsei Gézengúz Óvoda gyermekei adtak műsort.

Színpadra lépett a Kéknefelejcs Népdalkör és a Vadvirágok formáció is, de az egyesület tagjai is segítettek műsorukkal az ünnepre hangolódni. Meghívott vendégként a Valcer Klarinét Kvartett is szórakoztatta a közönséget.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/12/karacsonyi-programmal-varta-a-csecseieket-a-helyi-egyesulet

Scroll to Top