Különleges ajándékok érkeztek az ünnepeket megelőzően a salgótarjáni kórház gyermekosztályára. A jól ismert LEGO kockákat rejtő dobozok tehetik szebbé a kis betegek ünnepét. Az Amigos a gyerekekért Alapítvány nem először juttat el ajándékokat a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály alapítványának. A kis betegek az ajándékdobozokban ezúttal apró építőkockákat találtak a LEGO Magyarország jóvoltából – tájékoztatott közleményében az intézmény.
Lego: az osztályon lábadozó gyerekek kapják
Hozzátették: az Amigos a gyerekekért Alapítvány egyetemistákból álló önkéntes szervezet, amit 2014-ben alapított Forgács-Fábián Sára 10 közeli barátjával. Eleinte a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán igyekeztek tagjaik segíteni az ott gyógyuló gyerekek mindennapjait. Az önkéntesek célja, hogy azokba a kórházakba is eljuttassák ajándékaikat a gyógyuló gyermekeknek, ahol jelenleg még nem tudnak személyesen jelen lenni.
Ilyen a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház is, így a Lego Magyarország jóvoltából, apró építőkockákat rejtő dobozokkal igyekeztek szebbé tenni a kis betegek karácsonyát. Az ajándékokat – amelyek átadásánál dr. Laczkó Tamás főigazgató, dr. Deme Anna főorvos, Pirók Ottóné főnővér és Seprényi Csilla szakápoló is jelen volt – az osztályra érkező, ott lábadozó gyermekek kapják meg.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2024/12/lego-karacsony-beteg-gyerekek