Madárbarát települések alapítottak szövetséget, Szügy polgármestere az elnök

Napjaink egyik égető kérdése a környezet védelme, a pusztítás megállítása. A globális folyamatok ellen akár az egyén is sokat tehetünk, egy önkormányzatnak pedig még nagyobbak a lehetőségei, ezért a közelmúltban a madárbarát települések szövetségbe tömörültek.

Fotó: nool.hu

Frenyó Gábor, Szügy polgármestere is elkötelezett természetvédő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) másfél évtizede posztján álló országos alelnöke, a Schmidt Egon Emlékérem kitüntetettje. Emellett a – részben kezdeményezésére – nemrég megalakult Madárbarát Települések Országos Szövetsége is elnökévé választotta.

− Mi az új szövetség célja és hány tagja van?

− Az MME kezdeményezésére és támogatásával 28 település önkormányzata alapította meg a Madárbarát Települések Országos Szövetségét. A szervezet célja, hogy elősegítse a települési madárvédelem ügyét és a természettel összhangban történő településfejlesztést. Az alapítók olyan közösséget alkotnak, amelyek vállalják, hogy lehetőségeik szerint a település életének minden területén figyelembe veszik az élővilág és benne a madarak megóvását. Ez vonatkozik az új beruházásokra, a fejlesztésekre, az építkezésekre, a zöldterületek kezelésére.

− A lakosság hogyan vonható be az önkormányzati szintű munkába?

− A szemléletformálás és a programok szervezése is nagyon fontos! A fejlesztések megvalósításában, például egy patakpart helyreállításában a lakosság akár közre is működhet. Önkormányzati szinten a madárbarát települések megosztják egymással a jó gyakorlataikat és arra törekszenek, hogy az egyre erőteljesebb urbanizáció mellett is fenntartsák, megőrizzék az ökológiai szempontból értékes élőhelyeket. Ezek táplálékot, rejtek- és szaporodásra alkalmas helyet kínálnak a madaraknak és persze számos más élőlénynek is. Mindez nemcsak a természetvédelem miatt fontos, hanem az emberi egészség szempontjából is!

Fehér gólyák fészkelnek az iskola kéményén, fontosak a fecskék is

− Hogyan valósíthatók meg fentiek a gyakorlatban?

− Számos módja van! Szügyben például fészkelnek fehér gólyák, az iskola kéményén. Évek óta web-kamerán követhetik életüket az érdeklődők. Kora tavaszi érkezésük, a fiókák kikelése, meggyűrűzése, kirepülése mindig élményszámba megy! A Fülemülék éjszakája című sorozatban is évek óta részt veszünk, ezek az esti madárdalhallgató túrák népszerűek a gyerekek körében is, akárcsak az MME segítségével megrendezett gólya roadshow, amikor az az évi fiókák gyűrűt kapnak a lábukra. Önkormányzatunk gondot fordít arra is, hogy az odúlakó madarak is fészkelőhelyt találjanak, ezért háztartásonként egy darab madárodú is igényelhető volt, az akcióban már mintegy száz ilyen költődoboz került a lakossághoz.

− Említette a szügyi gólyafészket. Tavaly személyesen ment fel a húszméteres magasságba egy sérült fiókáért…

− Horgászdamil lógott ki a csőréből, sajnos nem sikerült megmenteni. A gólyák mellett persze fontos a fecskék védelme is, fokozott figyelmet fordítunk rájuk, a fészkelésre alkalmas és a sározó helyeket is igyekszünk megóvni. A környezet védelmére őshonos gyümölcsfákat is igényelhetett már a lakosság. Ezek nem csak gyümölcsöt teremnek, hanem szén-dioxidot és port kötnek meg, árnyékot adnak, párologtatásukkal mérséklik a hőhullámokat, a gyökérzetüktől a lombkoronáig élőlények közösségeinek adnak otthont, beleértve persze a madarakat is. Fenti célból indítottuk útjára három éve a dióburok-fúrólégy elleni, országosan is egyedülálló önkormányzati védekezést, amelynek köszönhetően több tucatnyi, magán- és közterületen álló diófát sikerült megmenteni.

Madárbarát önkormányzatok összefogásával teszik élhetőbbé a környezetet

− Mik egy madárbarát település előnyei?

− Egy olyan településen, ahol vannak élettel teli zöldterületek egyszerűen jobb élni, hisz ezek nemcsak gyönyörködtetik az embert, hanem az előbb említett előnyökkel is járnak, alkalmasak a rekreációs tevékenységekre és erősíthetik a helyi közösségeket. Ma, amikor az ökológiai és klímaválság hatásait a saját bőrünkön érezzük, létfontosságú, hogy a településeinket madárbarát és természetbarát módon fejlesszük, mert mindez a saját túlélésünk záloga is! A szövetség tagdíjait a lakosság arányában állapítottuk meg, kisebb települések esetében ez 10 forint lakosonként, a nagyobbak esetében arányosan csökken, hiszen egy nagyváros esetében milliókra rúgna az összeg. Nógrád vármegyéből három település, Szügy mellett Nógrádmarcal és Pusztaberki szerepel a szövetség alapítói között. Már készült egy ingyenesen letölthető könyv is https://mme.hu/sites/default/files/2023-10/MMEmadarbarattelepulesweb.pdf címmel.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2024/06/madarbarat-telepulesek-alapitottak-szovetseget-szugy-polgarmestere-az-elnok

Scroll to Top