Nagy durranással készül az április végi nyitásra a mohorai emlékház

A tavaszi megnyitót megelőzően a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület tagsága takarította ki és szépítette meg a néhai színművésznő nevét viselő emlékházat. A hivatalos évadköszöntő rendezvényt pedig április 30-án, vasárnap tartják.

Fotó: nool.hu

Balla István, a Palócország méltán híres személyiségének életét bemutató múzeum tulajdonosa megkeresésünkre elmondta, az egyesület éves rendes közgyűlésén a közelmúltban felkérték a tagságot a segítségnyújtásra. Akadt, aki már a takarítási műveletekbe is bekapcsolódott. A közgyűlésen az elnökség beszámolt az elmúlt esztendő tevékenységéről, illetve kitekintettek az idei szezon legfontosabb mozzanataira.

– Immár végérvényesen eldőlt, hogy a hivatalos megnyitóünnepséget április 30-án, vasárnap délután tartjuk, felkérésünkre Pásztor Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő ekkor forgatja meg nyilvánosan a kulcsot a zárban – jelentette ki a tulajdonos. – A mostani rendrakás során némiképp újraterveztük a jelenlegi, Tokody Ilona operaénekes életművét bemutató kiállítást, és természetesen a gyönyörű hangú mezzoszopránt is meghívjuk az eseményre, hiszen épp azokban a napokban ünnepli majd hetvenedik születésnapját.

Balla István hozzátette, a rendezvényre színes műsorral készülnek. Juhász Judit a Magyar Művészeti Akadémia vezetősége nevében átadja az emlékháznak tett felajánlásukat, egy míves pianínót, amit a helyszínen Dabóczi Bence zongoraművész és Ember Csaba, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója szólaltat meg. Vendégük lesz még Tóth Enikő, Vándor Éva és Harmath Imre színművész, Mohay Gábor előadóművész, mint műsorvezető, illetve dr. Solymosi-Tari Emőke zenetörténész.

https://www.nool.hu/helyi-kultura/2023/04/nagy-durranassal-keszul-az-aprilis-vegi-nyitasra-a-mohorai-emlekhaz

Scroll to Top