Bár jó néhány díjban, elismerésben volt már része a megyén belül és kívül, sőt az országhatáron túl is a mátraterenyei Gecse Lászlónénak, akinek az idei év is meghozta az újabb sikereket.
Szenvedélyem a fotózás címmel nemrégiben megtarthatta újabb kiállítását a József Attila Művelődési Központ Előtér Galériájában Gecse Lászlóné, a fotóklubban megrendezett Petőfi-bicentenárium 2022 elnevezésű pályázaton – amelynek legjobb képei a fotóklubban láthatók – pedig az első díjat nyerte el. Mint a fentiekből is kitetszik, a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület ebben az évben a magyar fotográfia napját úgy ünnepelte meg, hogy egy rendezvény keretében két kiállítást is nyitottak.
Elsőként az előtérben Homoga József egyesületi elnök méltatta a Gecse Lászlóné – akit mindenki Margóként ismer és fotóit is ekként jegyzi – válogatott felvételeiből rendezett bemutatót. Kiderült, hogy éppen húsz esztendeje, egy erdélyi utazás – a Nagy Pietrosznál hősi halált halt salgótarjáni síelők emlékére rendezett tisztelgés – alkalmával találkoztak először. Homoga Józsefnek már akkor feltűnt, hogy útitársát mennyi minden érdekli és rendületlenül fotózik. Azt remélte, hogy klubtagként is ezt fogja tenni, s így is történt.
Gecse Lászlóné azóta az egyik legaktívabb, legötletesebb fotósa az egyesületnek, és közösségi emberként is jószerivel mindenki szereti, tiszteli. Szívesen és általában eredményesen indul a pályázatokon. Egy-egy jó természetfotó – például a naplemente – kedvéért bejárta a környező hegyeket, völgyeket, a Karancsot, a Salgót, vagy éppen a Medves-fennsíkot és manapság is fáradhatatlanul rója a kilométereket. Nincs ellenére az emberábrázolás sem: szívesen örökít meg közelről arcokat, gesztusokat, testhelyzeteket. Ezen jellemzők visszaköszönnek jelenlegi önálló tárlatán is.
Pályázati sikereket mutathat fel
A Petőfi-bicentenárium 2022 elnevezésű pályázat győztese mind az öt vers kapcsán küldött be – összesen tizenegy –fotót. A János vitézre például színházi jelenetekkel reagált, az Anyám tyúkját egy Morzsinak képzelt borzas fekete kutyussal illusztrálta, s kifejezőek, találóak a Puszta télen és a Tisza soraira reagáló képei is. A leghatásosabbak, már-már meghatók a magyar líra egyik legszebb szerelmes verse, a Szeptember végén kiváltotta reflexiói. S ha nyilván szubjektívek még egy három főből álló zsűri döntései is, az megállapítható, hogy Gecse Lászlóné felvételei – primus inter pares, azaz első az egyenlők között alapon – nem érdemtelenül soroltattak a díjazottak élére.