Természettudományos napot tartottak a diákoknak Salgótarjánban

A kémia és a fizika lenyűgöző világába kalauzolták el a gyerekeket a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégiumban. A Szabó Szabolcs Alapítvány szervezésében Richter TETT Természettudományos Napot tartottak kedden, amelynek keretében a diákok próbára tehették a tudásukat és játékos formában tanulhattak.

Fotó: nool.hu

A Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium kedden Richter TETT Természettudományos Napra várta az érdeklődő diákokat. A programra a város tagiskolái mellett a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum egyik intézményéből és vidéki általános iskolákból – Karancsságról, Ságújfaluból, illetve Endrefalváról – is érkeztek 20-25 fős csoportok. Az eseményen a fiatalok betekintést nyerhettek a kémia és a fizika elképesztő világába, kísérleteket tekinthettek meg, amelyek – csupán látszólag – megcáfolják még a gravitáció törvényét is, továbbá egy előadáson is részt vehettek, amelynek témája az volt, hogy idén negyedik alkalommal hirdetik meg a „Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” elnevezésű mese- és történetíró pályázatot.

Richter TETT Természettudományos Napot tartottak

– Szeretettel köszöntöm Holtzer Pétert, a Szabó Szabolcs Alapítvány elnökét, dr. Móring Andreát, a Richter TETT koordinátorát, a résztvevő diákokat és a kísérő pedagógusokat intézményünkben, a Richter TETT Természettudományos Napon. Köszöntöm még kémia-fizika szakos kollégámat, Darvas Józsefet, aki nélkül a mai nap nem jöhetett volna létre – fogalmazott Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium főigazgatója.

– Örömmel engedtem teret ennek a nagyszerű lehetőségnek, amellyel a tanulók a saját maguk által elvégzett kísérletek útján, élményszerűen, új tapasztalatok birtokában szemlélik a természettudományos tantárgyakat, főképp a kémia és fizika világát, hiszen mindenben ott a kémia és a fizika. Legyenek élményekben gazdag, látványos kísérletetek és kívánom, hogy kedvet kapjatok a természettudományok mélyebb megismerése iránt.

Tőzsér Katalin portálunknak elmondta: a vezetőség nagy hangsúlyt fektet a tudományos műveltség megalapozására, a felzárkóztatásra, valamint külön figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra is. A leendő kémikusokat, fizikusokat különórákon készítik fel a területi, megyei, országos versenyekre, amelyeken rendszerint szép eredményeket érnek el a gyerekek. A tanulók önállóan végeznek fizikai és kémiai kísérleteket, kiselőadásokat tartanak, hogy ezáltal is fejlődjön a természettudományos gondolkodásuk és nyitottabbá váljanak a hasonló területeken való szerepvállalásra.

Látványos kémiai és fizikai kísérleteket tekinthettek meg a gyerekek

Holtzer Péter, a Szabó Szabolcs Alapítvány elnöke kifejtette, a természettudományos eseményen számos izgalmas programon járhattak a fiatalok: próbára tehették tudásukat és játékos formában tanulhattak a kémiáról, illetve a fizikáról, látványos kémiai kísérleti bemutatót tekinthettek meg a Mobillabor tanáraitól, mindemellett pedig beszélgethettek a TETT-csapat képviselőivel is a természettudományokról, az írásról, a kreatív önmegvalósításról és a Richter TETT-mesepályázatról.

A figyelemfelkeltő kísérleteket elsősorban Darvas József fizika-kémia szakos tanár és diák segítője mutatta be – némi trükköt és kémiai ismeretet alkalmazva – az érkező csoportoknak. Demonstrálásukban megtekinthették, ahogy a málnaszörp színtiszta vízzé válik, emellett pedig azt is megtudhatták a gyerekek, hogy miért nem ömlik ki a víz a vödörből, ha azt gyorsan megperdítjük egy erős madzagot használva.

Az egész napos, szórakoztató rendezvény a Szabó Szabolcs Alapítvány szervezésében, a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával, illetve a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium közreműködésével jöhetett létre.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2024/09/termeszettudomanyos-napot-tartottak-a-diakoknak

Scroll to Top