Ismét a jókedvé lesz a főszerep Szuhán, ahol táncházi mulatságban vehetnek részt az érdeklődők május 19-én, pénteken 18 órától a művelődési házban.
Ahogy áprilisban, úgy ebben a hónapban is a Mátra Barátainak Polgári Egyesülete szervezi a jó hangulatú programot, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
A táncházban Szabó János, a Nógrád Táncegyüttes nyugalmazott vezetője mutatja majd a lépéseket, a zenéről pedig a Dűvő Zeneka gondoskodik. Azokat, akik kifáradnak a mulatságban zsíros kenyérrel és teával vendégelik meg a szervezők, sőt, a felnőttek pálinkát is kóstolhatnak.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2023/05/ismet-a-tance-lesz-a-foszerep-a-szuhai-vigassagban